1000 Bocskai Korona
Előlap

Racka juh
A magyar racka, vagy régebbi nevén hortobágyi racka, szintén Árpád népével
érkezett erre a tájra. Sokáig ez volt a meghatározó juhféle, mára azonban a teljes állomány 5%-át teszi ki.
A magyarság és a racka elválaszthatatlanok voltak egymástól. Két fajtaváltozata létezik: a fehér és a
fekete. Az ilyen jószágon egy éves kora táján ősz szőrszálak jelennek meg, amire azt mondták, darvasodik.
Hátlap

Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház
A magyar görögkatolikus egyház központi székesegyháza elsősorban hatalmas ikonosztáza miatt kihagyhatatlan látnivaló.
1912 óta Hajdúdorog, ez a kis hajdúsági város a központja a magyar görög katolikus közösségnek.
A templom története:
A XVII. századi alapítású templomot 1752-53 között építették át hatalmas, egyhajós, barokk kupolás templommá.
A tornya gyengének bizonyult, így 1791-ben – tojással kevert tokaji tiszahomok felhasználásával – meg kellett erősíteni.
De ez sem bizonyult elégnek, 1857-ben öt ölnyit levettek a torony magasságából, mert a szélvészek állandóan ledöntötték.
Később aztán a körkarzatos templom megváltozott, az 1868-as országos zsinat után elhatározták átépítését,
majd 1876-ig bezárólag romantikus stílusban megnövelték, kétoldali toldással háromhajós bazilikává alakították.
A szentéllyel szemben és kétoldalt elkészült a karzat is. A székesegyház mérete 38x42 méteresre növekedett,
a tornya pedig 48 méter magasra.